Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Áremelésre kényszerül az infláció és az energiaválság miatt az Állatkert, amely megtartaná a biodómot, de továbbra is az államtól várják annak befejezését.
Az infláció és az energiaválság miatt a jövőben megemeli a jegyárait a Fővárosi Állat- és Növénykert, de a pontos összegeket még nem lehet tudni, annyit azonban igen, hogy nagyjából utolérik a vidéki intézményekét – írja a Népszava. A lap emlékeztet, hogy a biodómberuházásba belebukott, állatkert-igazgató, Persányi Miklós 2019-es távozása után előbb operatív, majd 2021-ben megbízott igazgatónak kinevezett Szabó Roland idén márciusban távozott, miután a gyöngyösi rendőrkapitányság csalás és hamisítási ügy gyanúsítottjaként hallgatta ki.
Mivel a főigazgatói pályázatot eredménytelennek nyilvánították, a vezetői székbe belülről kerítettek embert Soós András főállatorvos, szakmai igazgató személyében.
Nyitókép: YouTube